Battonya

Battonya Város Önkormányzata

Battonya városa a Dél-Békési kistérség egyik legkeletibb települése, közvetlenül az országhatár mellett fekszik, határátkelővel rendelkezik. Kulturális életét és népességét tekintve a térség egyik legszínesebb települése, hiszen három nemzetiség lakja. Az Önkormányzat közösségépítő szerepe meghatározó a városban, ezt a szakmai munkát leginkább a Battonyai Közművelődési Nonprofit Kft. látja el. Így a könyvtár, a művelődési ház és a Molnár C. Pál Emlékház szerepvállalása, közösségszervező szerepe hosszú évek óta alapját képezi a nemzetiségek együttélésének, együttműködésének. Battonyán minden ünnepkörhöz többféle hagyomány is kapcsolódik, amit a városi szervezések próbálnak átjárhatóvá tenni a kisebb közösségek tagjai számára is. Ezeken túlmenően hosszú évekre nyúlik vissza a Városnap hagyománya, amikor az elszármazottak is szívesen visszatérnek a több napos programra. A kétnapos program keretében díjazzák azokat a battonyaiakat és elszármazottakat, akik munkájukkal, tanulmányaikkal hozzájárulnak a település hírnevének öregbítéséhez, továbbá színes és értékes kulturális műsort kínálnak. Minden esztendőben újítanak, 2017-ben a Kiemelt Bothúzó Magyar Kupának adott otthont a Városnap, amely több száz érdeklődőt vonzott. Szintén nagy múltnak örvend az augusztus 20-i ünnepkörhöz kapcsolódó Sport- és Családi nap rendezvény, amely a családok közösségi kikapcsolódását szolgálja. Az egész napos rendezvény keretében évek óta főzőversenyt hirdetnek, de a legjobb szakács mellett megválasztják a legjobb futballcsapatot, a legügyesebb asztalteniszezőt, valamint a legkreatívabb aszfaltrajzolót is. Emellett családi vetélkedőket is szerveznek, amelynek jelentős közösségépítő szerepe van. Az esemény lehetőséget ad a helyi civil szervezetek bemutatkozására, a barátok és családok közös kikapcsolódására, szabadidejük hasznos, közösségben történő eltöltésére. Hagyománnyá vált „A legszebb konyhakertek” – Magyarország legszebb konyhakertjei című programban való részvétel is, minden évben sokan „szállnak ringbe” a településről idősek és fiatalok egyaránt. A program keretében egy társadalmi összefogást szeretnének létrehozni, ezzel hatást gyakorolva nemcsak a közösségépítésre, hanem a gazdaság élénkítésére is. A város civil szervezetei az utóbbi években – leszámítva a koronavírus-járvány következtében elszenvedett korlátozásokat – aktívabbá váltak, nagyon sok olyan esemény van, ami az ő munkájukkal kapcsolatos és színesítik a város kulturális életét. A saját hagyományaikat megtartva kulturális rendezvényeket népszerűsítenek, vagy hoznak létre, párbeszéd jött létre a különböző társadalmi csoportok között. Az Önkormányzat testvérvárosi kapcsolatában előrelépés történt az utóbbi években Pécska esetében, közös színjátszó csoport működik, a közös ünnepek (pl. március 15., október 6., október 23., augusztus 20.) alkalmával egymáshoz látogatnak a települések közösségei.

Battonya Város Önkormányzata fontosnak tartja a településen a közösségépítést, ezért a Terület- és Településfejlesztési Operatív Program keretében pályázatot nyújtott be „Egységben a jövő!” – Komplex program Battonya társadalmi együttműködéséért címen. A program megvalósításához 52,5 millió forint támogatást nyert el. A fejlesztés célja a szegregáció felszámolása, amelynek keretében különböző tanácsadások, programok, felhívások, információs pontok kialakítása valósulhat meg.

Az Önkormányzat feladatai összességében kiterjednek településfejlesztési, -rendezési, -üzemeltetési területre, szociális és gyermekjóléti területen szolgáltatásokat és ellátásokat biztosít, támogatja a sport- és ifjúság-, valamint nemzetiségi ügyeket is.

A konzorcium vezetője jelentős szakmai tapasztalattal rendelkezik kulturális, közösségfejlesztési, szociális és gyermekjóléti szolgáltatások, ellátások és terület/település/vidékfejlesztés területén.

Jelen projekt keretében ellátta az előkészítéssel kapcsolatos feladatokat, biztosítja a projekt menedzsmentjét és nyilvánosságát, összefogja a konzorciumban résztvevő szervezeteket.

https://www.battonya.hu/