Könyvklub alakulhat Battonyán

A projekt keretében január 18-án megrendezett részvételi fórum témája volt, hogy kell-e, lehet-e ma a könyvekre, az olvasás szeretetére alapozott csoportot létrehozni, működhet-e ma az „online kor” kellős közepén egy olyan közösség, aminek az alapja a papíralapú könyvek olvasása. A jelenlévők és a meghívott vendég egyértelmű válasza volt a felvetésre, hogy igenis van létjogosultsága ma is egy ilyen szerveződésnek.

Bauer Barbara írónő járva az országot sok könyvtárban, olvasni szerető közösségben megfordult az elmúlt években, a fórum keretében pedig megosztotta tapasztalatait a battonyai érdeklődőkkel is. Szerinte téves elgondolás, hogy a mai emberek, a mai fiatalok nem olvasnak. Több olyan történetet is megosztott a hallgatósággal, ami arról szólt, hogy a fiatalok igenis sok témában nyitottak és érdeklődők.

Az írónő szükségét látja egy jól működő könyvklubnak, hiszen a fiataloknak és az idősebbeknek is szüksége van olyan közösségre, ahol a kedvenc könyveiket megbeszélhetik, és szerinte ez a hely semmiképpen sem az online térben van.

A találkozó nyújtotta lehetőséget kihasználva Balázsné Szabó Erzsébet az est házigazdája az írói munka kulisszatitkairól is kérdezte a vendéget. Ennek köszönhetően a résztvevők betekintést nyerhettek a regények születésének folyamatába, az anyaggyűjtésbe, a kutatómunkába. Az írónő regényei valós történelemi helyszíneken játszódnak, könyveire jellemző, hogy a fikció mögött adott a történelmi háttér, amiből az olvasók akarva akaratlanul is tanulhatnak.

A könyvek, regények, az általa feldolgozott történetek mind azt mondatják Bauer Barbara írónővel, hogy olvasni jó, és az olvasás élményét, a regény keltette gondolatokat és érzelmeket is jó dolog megosztani egy értő, érdeklődő közösséggel.