Táncházban él a népművészet Battonyán
A battonyai táncház, mint a projektben már 2020-ban elkezdődött folyamat a népi kultúra gyökereihez vezeti vissza a helyi közösséget, tisztelegve a szülők és nagyszülők művészete előtt, felelevenítve a város és a közösség történetéhez tartozó momentumokat. A pandémia korlátozásai ezt a folyamatot is érintették, így a második táncházra csak 2021. július 23-án került sor, ezúttal már a művelődési házban.
Népművészeti hagyományaink között az egyik leginkább ismert és még ma is aktívan gyakorolt elem a néptánc. Ehhez bizonyára az is hozzájárult, hogy az 1950-es években indult népzene, néptánc gyűjtések nyomán 1972-ben elindult a táncházmozgalom, ami bár hullámzó lendülettel és sikerekkel, de a mai napig országszerte működő mozgalom. A néptánckultúra pedig az évtizedek alatt magasra emelkedett, mind az oktatást, mind a profi előadókat és előadásokat tekintve megbecsült ága a hazai művészetnek.
Battonya, mint több nemzetiségű település érdekes helyzetben van a néptáncot illetően, hiszen a helyi közösségben többféle kultúra keveredik, ezzel együtt a szűkebb csoportoknak megvannak a hagyományosan őrzött, nemzetiségi táncaik is. Éppen ezért a projektben elindított táncház folyamat nem kívánt nemzetiségi sajátosságokat boncolgatni, sokkal inkább a közösségi élmény megerősítésére törekszik, a résztvevők korosztályi, ill. felkészültségi helyzete szerint biztosítja a tánctanulást.
Ez alkalommal Mahovics Tamás, a Népművészet Ifjú Mestere, békési táncpedagógus és a békéscsabai illetőségű Talléros Együttes garantálta a táncház szakmaiságát, kiváló színvonalát és a néptánctanulás lehetőségét a résztvevők számára. A szakember vezetésével a gyerekek zenés játékot játszottak, alaplépések és népdalokat tanultak. Míg a felnőttek már összetettebb feladatokkal, táncelemekkel és énekekkel ismerkedtek a táncház júliusi foglalkozásán.