Dombegyház szellemi kulturális örökségei élnek

Népzenei aláfestésekkel tűzdelt közösségi kiállításon láthatták az érdeklődők Dombegyház élő szellemi kulturális örökségeit, a közösségi tevékenységek történeti feltárása során összegyűjtött értékeket még 2020. július 10-én a művelődési ház nagytermében. A településen ma is aktív civil közösségek őrzik a régiek tudását, és nem csak helyben, de országszerte, sőt a határokon túl is büszkén adják közre a gondosan művelt örökséget.

A településen a művelődési házhoz kapcsolódóan egy ernyőszervezet, a Dombegyházi Civil Egyesület fogja össze a különböző közösségi tevékenységek iránt elkötelezett kis csoportokat. Közülük három, a Szabadidő Klub, a Díszítőművészeti Szakkör és a Héthalom Népzenei Együttes közreműködött a projekt keretében életre hívott közösségi kiállításon.

A Szabadidő Klub tagjai többféle kézműves alkotásban is jártasságot szereztek. Többek között horgolással, papírfonással, szalmafonással, gyöngyfűzéssel, festéssel és foltvarrással foglalkoznak. Ezek szinte mindegyikéből több alkotást is felsorakoztattak a települési kiállításon.

A Díszítőművészeti Szakkör a hímzés mellett kötelezte el magát, több tájegység – köztük határon túli térségek: erdélyi, széki, gyetvai, szlovák – hímzéskultúráját is művelik. Az 1960-as években alakult alkotó közösség kimagasló szakmai munkájával számos elismerést szerzett, többek között szabadrajzú gyapjúhímzésük a X. Országos Népművészeti Kiállítás Gránátalma díját is elnyerte. Mindemellett számos külföldi elismeréssel is rendelkeznek, bemutatkozásaik során eljutottak az Amerikai Egyesült Államokba is.

A Héthalom Népzenei Együttes saját gyűjtéseiből mutatott be egy népdalcsokrot, amit hangszeres kísérettel adtak elő az igencsak széles életkori kategóriát képviselő tagok. A kiállítás évében 40. évfordulóját ünneplő művészeti együttes színvonalas zenei hagyományőrző munkájáért korábban miniszteri dicséretben is részesült.

A művelődési ház nagytermét betöltő kiállítás, művészet és kultúra igazolta, hogy Dombegyházon bőven vannak olyan kulturális, közösségi értékeke, amelyeket nem csak érdemes, de „kötelező” megőrizni.